A grammatikában a birtokos eset, latin szóval genitivus az az eset, amely a legtágabb értelemben azt fejezi ki, hogy egy, ugyancsak tág értelemben vett tárgy viszonyban van egy másik tárggyal.[1] A legjellegzetesebben birtokviszonyról van szó, ebben az esetben áll a birtokost megnevező szó, de sok más egyéb viszonyt is kifejezhet, melyek száma nyelvtől függően nagyon különböző lehet.[2]
Birtokos esetről általában azon nyelvek grammatikáiban van szó, amelyekben rag fejezi ki. Ebben az értelemben az vehető észre történelmi szempontból, hogy egyes nyelvekben többé-kevésbé leépült a használata annak a folyamatnak a keretében, amelyben leépült a névszóragozás. A régi indoeurópai nyelvekre nagy fokú szintetizmus volt jellemző, tehát a névszóragozás viszonylag nagyon fejlett, és a birtokos eset használata is nagyon kiterjedt volt. E nyelvek utódai esetében már nem egyenlő a szintetizmus foka. Ezért például a legtöbb szláv nyelvben a birtokos eset használata viszonylag nagyon aktív, de egyéb nyelvek inkább az analitizmus irányában fejlődtek, ezért például a német nyelvben a birtokos eset használata megvan, de leépült a szláv nyelvekhez képest, az angolban is csak korlátozottan maradt meg, és kifejezése analitikus módszerrel áll versenyben.[3]
Az újlatin nyelveket tekintve, miközben a felmenőjükben, azaz a latinban a birtokost a raggal kifejezett birtokos esetű szó nevezte meg (pl. liber Petri ’Petrus könyve’), nyugati utódaiban ezt teljesen analitikus kifejezési mód helyettesítette elöljárószó + ragtalan szó szerkezet alakjában. Eszerint a francia nyelvben a latin példa megfelelője le livre de Pierre lett.[4] Csupán a román nyelvben maradt fenn a raggal kifejezett birtokos eset, bár a ragot a névmások kapják és a főnév meg a melléknév helyett többnyire a determinánsok.
A birtokos esetben álló szót elöljáróval vagy anélkül használják. E módszerek aránya nyelvtől függő.
A magyar nyelv grammatikáiban általában nincs szó birtokos esetről, csak birtokos szerkezetről, de vannak kivételek, például Bokor 2007[5] (lásd lentebb A magyar nyelv szakaszt).