Charlie Parker

Charlie Parker
Életrajzi adatok
Születési név	Charles Christopher Parker Jr.
Becenév	"Bird" v. "Yardbird"
Született	1920. augusztus 29. Kansas City, Kansas, Amerikai Egyesült Államok
Elhunyt	1955. március 12. (34 évesen) New York
Házastársa	Chan Parker
Iskolái	Lincoln High School Lincoln College Preparatory Academy
Pályafutás
Műfajok	dzsessz, bebop
Aktív évek	1937-1955
Híres dal	Birdland Parker’s Mood Donna Lee
Hangszer	alt szaxofon
Díjak	Grammy Lifetime Achievement Award (1984) Grammy Award for Best Jazz Performance (1974) Grammy Lifetime Achievement Award (Chuck Berry, 1983) Grammy Hall of Fame (1987) Grammy Hall of Fame (Max Roach, Bud Powell, Charles Mingus, Dizzy Gillespie, Jazz at Massey Hall, 1994) Kansas Music Hall of Fame (2011)
Tevékenység	szaxofonos dzsesszzenész zenész zeneszerző
Kiadók	Savoy, Dial, Verve
IPI-névazonosító	00039934450
Charlie Parker weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Charlie Parker témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Charles Christopher Parker, Jr. (Kansas City, Kansas, 1920. augusztus 29. – New York, 1955. március 12.) amerikai jazz-szaxofonos, zeneszerző.

Az egyik legnagyobb hatású jazz-zenészként tartják számon Louis Armstrong és Duke Ellington mellett. Elismertségét és hírnevét mi sem bizonyíthatja jobban, mint a szakmai kritika hangját megszólaltató Scott Yanow jazz kritikus véleménye: „Parker vitathatatlanul minden idők legnagyobb szaxofonosa volt.” Beceneve a „Yardbird” (fegyenc, csirke/baromfi) vagy „Bird” (madár) még karrierje kezdetén ragadt rá és többféle magyarázat is született róla. Beceneve sok művében visszaköszönt, például: „Yardbird Suite”, „Chasin’ the Bird”, „Blue Bird” vagy „Bird Feathers”. Többek között a nevét viseli egy nightclub New Yorkban (Birdland) George Shearing híres száma a Lullaby of Birdland, illetve Wayne Shorter, Jaco Pastorius és Joe Zawinul zenekarának a Weather Reportnak, „Birdland” című kompozíciója.

Parker vezető szerepet játszott a bebop stílus megalkotásában, amit gyors tempó (többnyire 200-300 BPM között) és a melódia helyett a harmóniára alapozott komplex improvizáció. Parker újszerű megközelítése a melódia-ritmus-harmónia hármashoz, hatalmas befolyással bírt és bír a zenészekre mind a mai napig. Sok szerzeménye vált többször feldolgozott standard zenévé, például a „Billie’s Bounce”, „Donna Lee”, „Antropology”, „Ornithology”.

Parker szárnyaló, gyors és ritmikailag aszimmetrikus rögtönzései könnyen ámulatba ejthetik azt, aki hallgatja. Mindazonáltal ha közelről vizsgáljuk a játékát hallhatjuk, hogy minden szólója teljes, tudatosan felépített frázis, ahol minden hangnak megvan a maga helye. Parker ötletei a harmóniákról forradalmiak voltak, bemutatva egy új hangzást, használva az akkordok színező hangjait,(9, 11 és 13), valamint egész sor új alterált akkordot és skála behelyettesítéseket (például tritónusz behelyettesítés). Szaxofonjának hangja egyszerre volt tiszta, metsző és szomorúan édes. Habár rengeteg felvétele demonstrálja Parker szikrázóan virtuóz és harmóniailag bonyolult játékát, (a korai „Ko-Ko” remek példa erre), bluest is ugyanolyan jól játszott. Téma nélküli blues improvizációja a „Parker’s Mood” egyike a legmélyebb hatású felvételeknek, mint például Armstrong „West End Blues”, vagy Miles Davis „Flamenco Sketches” című száma.

Számos alkalommal keverte a jazzt más műfajokkal a klasszikus zenétől a latin zenéig, kikövezve az utat a jövő jazz generációinak.