Kelta nyelvek

A kelta nyelvek összefoglaló elnevezés az indoeurópai nyelvcsalád nyugati ágát alkotó – nem germán és nem itáliai nyelvekre, amelyek feltételezhetően egy, az itáliai alapnyelvvel közeli rokon indoeurópai nyelvjárásból (kelta ősnyelv vagy alapnyelv) váltak le. A kelta alapnyelv valószínűleg Közép-Európában, az ókori kelták őshazájában alakult ki az i. e. 1. évezred elején. Az első ismert, bizonyíthatóan kelta kultúra a Duna felső folyása mentén és attól északra volt (La Tène-kultúra). A legrégebbi írott forrásból ismert kelta nyelv a leponti, amely mára utód nélkül kihalt.

Mára csak a szigeti kelta nyelveket, azaz az ír, a skót gael, a walesi, a cornwalli, a breton és a manx nyelveket beszélik, és ezek is veszélyben vannak a Brit-szigeteken beszélt angol és a Bretagne-ban beszélt francia nemzeti nyelvek hatása miatt. Ezek az ún. szigeti kelta nyelvek, amelyek a középkorban (5. század körül) alakulhattak ki egy közös ősből. A szárazföldi kelta nyelvek mára teljesen eltűntek. A ma beszélt kelta nyelvek mind hangtanilag, mind alaktanilag a felismerhetetlenségig eltávolodtak egykori ősüktől (hangzásukban is inkább a nyugati germán nyelvekre emlékeztetnek), a különbség sokkal nagyobb, mint például a latin és az újlatin nyelvek között. Az ókelta nyelvek (különösképpen a keltibér) a ránk maradt dokumentumok alapján még nagyon közeli rokonai voltak a latinnak, egyes források szerint még kölcsönös érthetőség is fennállt közöttük.