Louis Auguste Blanqui

Nem tévesztendő össze a következővel: Louis Blanc.

Louis Auguste Blanqui
Született	1805. február 7. Puget-Théniers
Elhunyt	1881. január 2. (75 évesen) Párizs
Állampolgársága	francia
Házastársa	Amélie-Suzanne Serre
Szülei	Jean Dominique Blanqui
Foglalkozása	filozófus politikus újságíró kommünár
Tisztsége	Deputy of Gironde (1879. április 20. – 1879. június 3.)
Iskolái	Lycée Charlemagne
Kitüntetései	Concours général
Sírhelye	Père-Lachaise temető (91) Grave of Louis Auguste Blanqui
Filozófusi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Franciaország 19. század
Iskola/Irányzat	blanquizmus
Érdeklődés	kommunizmus
Akik hatottak rá	Saint-Simon, Charles Fourier
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Louis Auguste Blanqui témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Louis Auguste Blanqui (Puget-Théniers, 1805. február 7. – Párizs, 1881. január 2.) francia forradalmár, politikus, a blanquizmus politikai irányzatának kidolgozója és névadója. Életének jelentős részét börtönben töltötte. Adolphe Jérôme Blanqui nemzetgazdasági író öccse.

A jó képességű fiatal kitűnő eredménnyel végezte el a líceumot. A Massin-intézetben lett tanár, ahol korábban tanult és mellette párhuzamosan jogot és orvostudományt hallgatott, de ezeket a forradalmak és a börtönbüntetések miatt már nem tudta befejezni. Belépett ugyanis a carbonari szövetségbe, majd tüntetéseken vett részt. Egy európai utazása során még apja Napóleon alatt játszott politikai szerepe miatt tartóztatták le Nizzában és akkor került először egy rövidebb ideig börtönbe. Később a júliusi forradalom eredményeivel volt elégedetlen és Benjamin Constant halálakor királyellenes röplapot szerkesztett.

Belépett az egyik legradikálisabb köztársaságpárti szervezetbe, a Nép Barátainak Társaságába (Société des amis du peuple). Kiváló szónokként hamarosan népszerű tagja lett a társaságnak, és amikor az állam pert indított a szervezet vezetői ellen, őt is elítélték egy évre. Szabadulása után újra a hatalom megdöntésén fáradozó társaságok soraiban találta magát. A forradalmi megmozdulásokban részt vevő Blanquit 1840. május 31-én halálra ítélték, majd kegyelmet kapott, és 1848-ig kilenc évet raboskodott nagyon nehéz körülmények között. Az 1848-as forradalmi megmozdulásokban is részt vett — bár nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy a helyes úton járnak, de a lelkében összetört és kimerült forradalmár szerepvállalásáért újabb tíz év börtönt kapott.

Az új börtönviszonyok egy kicsit könnyebbek voltak; ekkor írta a Figyelmeztetés a néphez című felhívását, és rendszeresen olvashatott is. De azért itt is előfordult, hogy bántalmazták (politikai) fogolytársai, és volt olyan időszak, amikor az élete is veszélyben forgott. Szökni is megpróbált, ezért először Korzikára, majd onnan Algériába szállították. 1859-ben általános amnesztiával szabadult ki. Természetesen továbbra is megfigyelés alatt tartották. Nem hiába: szervezkedésért 1861 júniusában ismét letartóztatták, és újabb négy évre ítélték. Legendás forradalmi előélete miatt most már az elítéltek egyik legtekintélyesebb, legbefolyásosabb tagja lett, ekkoriban kapta az „Öreg” ragadványnevet. A fogságból 1865. augusztus 27-én fiatal blanquisták kalandos körülmények között, álruhában megszöktették és Brüsszelbe menekítették. Itt viszonylag nyugodt körülmények között dolgozhatott, és több írása is megjelent — így például az 1866-ban írt Útmutatás a fegyverfogáshoz című tanulmánya.

A párizsi kommünhöz sietve csatlakozott, és legfőbb feladatának a honvédelem megszervezését tartotta. A nemzeti gárda egyik parancsnoka lett, de betegen fogságba esett. A kommün választásán a város 18. és 20. kerületében képviselővé választották, és fogolycserével kívánták kiváltani, de csak nyolc év és három hónap börtön után szabadult ki. Ekkor újra belevetette magát a politikai küzdelmekbe, de szívroham következtében hamarosan elhunyt.