Nemzet

A nemzet a legelterjedtebb meghatározások közös elemei alapján: történelmileg kialakult, tartós emberi közösség, amelyet a közös nyelv, közös terület, közös gazdaság és a kultúrában megnyilvánuló közös lelki alkat tart össze.[1] Ez az általános fogalom azonban korlátozott érvényű, számos olyan nemzet van vagy volt, amelyikre a meghatározás egy vagy több eleme nem érvényesült, mégis egyértelműen nemzetnek tekintette őket a közvélemény és a társadalomtudomány egyaránt. Ilyen például a belga nemzet, amelynek tagjai két nyelven beszélnek, az ír nemzet, amelynek nyelve az angol, vagy a román nemzet, amely 1920-ig több államban élt, illetve akár a lengyel nemzet, amelynek 1795 és 1920 között nem volt önálló állama, és természetesen a magyar nemzet, amely több államban él.[2]

A nemzet gyakran, de nem mindig, politikai és/vagy etnikai közösség is. Amennyiben a politikai és az etnikai közösség egybeesik, nemzetállamról beszélhetünk.

A nemzetfogalom kialakulását, történelmi tartalmát és modern jelentését illetően több évszázados értelmezési és tartalmi viták folytak és folynak Magyarországon és általában szerte a világon, különösen az európai kultúrkör(ök)ben. A nemzet szó különböző nyelvi változatainak is gyakran eltérő a tartalma, különös tekintettel arra, hogy a nemzet, a nép, az állam, az ország, az etnikum fogalmak milyen mértékben fednek át vagy térnek el egymástól, ami tovább bonyolítja a fogalom értelmezését.

A nemzet fogalmával kapcsolatban a legfontosabb tudományos vita annak a létrejöttével kapcsolatos, azaz az a kérdés, hogy a nemzet már az etnikum létrejöttével, az etnogenezissel együtt kialakult, vagy csak később, és így a középkori hűbéri társadalom terméke, mint rendi nemzet, avagy nemzetnek csak az újkori polgári nemzetet tekintsük-e.

A legelfogadottabb felfogás szerint nemzet – hosszú előzmények után – a modern korban, a 18–20. században jött létre.[2]

  1. Magyar Larousse 3. kötet 65. o.
  2. a b Gergely 9. o.

From Wikipedia, the free encyclopedia · View on Wikipedia

Developed by Tubidy