Neoklasszicizmus

A neoklasszicizmus egy nyugati kulturális mozgalom volt a dekoratív és a vizuális művészetek, az irodalom, a színház, a zene és az építészet területén, amely a klasszikus ókor művészetéből és kultúrájából merített ihletet. Az 1760-as években kezdődött, az 1780–90-es években érte el csúcspontját és egészen az 1840–50-es évekig tartott.^[1]

Az 1760-as években az akkor uralkodó rokokó stílussal szemben jelentkezett. A rokokó építészet a kecsességet, a díszítést és az aszimmetriát hangsúlyozta, a neoklasszikus építészet viszont az egyszerűség és a szimmetria elvein alapult, amelyeket az ókori Róma és az ókori Görögország művészetének erényeiként tekintettek.

Neoklasszicista néven ismeri viszont a művészettörténeti irodalom: a két világháború közti, avantgárddal szembeforduló, a klasszicizmus elveit valló irányzatot és a 19. századi historizmus egyik ágát is. Mindkettő lényege a klasszikusra való törekvés, a klasszicizmus elveinek feltámasztása. Ha elvi, és nem formai feltámasztás valósul meg, neoklasszicistának lehet nevezni a modern építészet számos ágát.

1. ↑ Neoclassical art | arts | Britannica (angol nyelven). www.britannica.com. (Hozzáférés: 2021. december 26.)