Szonett

A szonett (olaszul: rövid dal) középkori eredetű, a reneszánsztól egész Európában elterjedt versszerkezet. A legkötöttebb formák egyike, ezért a legintenzívebb, ambivalens lírai tartalmak kifejezésére a leghatásosabb. 14 sorból áll, általában két quartinára (10-11 szótagos, négy soros szakasz) és két terzinára (ugyanolyan szótagszámú három soros szakasz) tagolva.

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

A reneszánsz korában népszerűvé vált versforma, kötött formájú vers. A szonett a reneszánsz korában az olasz Francesco Petrarca nevéhez kapcsolódik. Ő az olasz reneszánsz költészet első jelentős alakja, az antik kultúra kiváló ismerője, a kor legjelesebb humanistája, aki könyvtárakban kutatva régi szerzőket fedez fel. Az ő ösztönzésére készül el Homérosz Iliaszának első latin nyelvű fordítása. Petrarca kedvelt versformája volt a lírai szonett és anyanyelve a firenzei, úgynevezett toszkán tájszólás volt a 14. század három olasz klasszikusának a nyelve, ebből alakult az olasz irodalmi nyelv, ezt tanítják „olasz" néven minden ország iskoláiban és egyetemein.^[1]

„Inkább az emberi lelket kell csodálni, mert az olyan nagy, hogy semmilyen más nagyság nem állja ki vele az összehasonlítást.”

– Petrarca

Fő műve a Daloskönyv (Il Canzoniere). A kötet darabjaiban Petrarca az emberi lélek csodálatos területeit, az emberi szenvedélyek világát énekli meg.

A versek ihletője a Petrarca által Laurának (laura = babér, babérkoszorú) nevezett hölgy. A kötet 366 költeményt tartalmaz, melyekben nem annyira az imádott női alak, Laura a fontos, hanem a költő érzelmei, megfigyelései önmagáról, a vágy hatalmáról, lelki szenvedésről, boldogságról, boldogtalanságról. Ezekben a versekben a kedves elérhetetlen, a szerelem egyszerre jelenti a boldogságot, beteljesületlenség miatti boldogtalanságot. A költő szerelme Laura halála után sem szűnik meg, de ekkor a reménykedés helyett a visszaemlékezés hangján szól verseiben. A kötet versei óriási hatással voltak a későbbi korok költőire.

1. ↑ Petrarca (1304 - 1374), literatura.hu