Williams FW16

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Williams FW16
Gyártási adatok
Versenysorozat	Formula–1
Gyártó	Williams
Előző	FW15C
Következő	FW17
Műszaki adatok
Vázszerkezet	Szénszálas kevlár monocoque
Első felfüggesztés	Williams torziós rugós kettős keresztlengőkaros tolórudas
Hátsó felfüggesztés	Williams rugós kettős keresztlengőkaros tolórudas
Motor	Renault RS6 3,5L V10 szívómotor
Váltó	Williams 6 sebességes félautomata
Üzemanyag	Elf
Gumik	Goodyear
Versenyeredmények
Csapat(ok)	Rothmans Williams Renault
Pilóták	0. Damon Hill 2. Ayrton Senna 2. Nigel Mansell 2. David Coulthard
Első verseny	1994-es Formula–1 brazil nagydíj
Utolsó verseny	1995-ös Formula–1 ausztrál nagydíj
Futott versenyek	16
Győzelmek	7
Dobogós helyezések	13
Edzéselsőségek	6
Leggyorsabb körök	8

A Williams FW16 egy Formula–1-es versenyautó, melyet a Williams csapat tervezett és indított az 1994-es Formula–1 világbajnokságon. Ebben az évben a csapat megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet, Damon Hill pedig második helyen végzett egyéniben. A csapat másik versenyzője volt Ayrton Senna, aki a San Marinó-i nagydíjon tragikus balesetben életét vesztette. Motorja a Renault 3,5 literes szívómotorja volt, a csapat új főszponzora pedig a Camel cigaretta és a Canon után a Rothmans volt, amely meglátszott a festésen is – hangsúlyosabb lett a kék szín. Tervezése során az FIA által bevezetett szabályváltoztatások voltak az elsődlegesek, melyekkel betiltottak minden elektronikus segédletet, amelyek az előző két idényben az élcsapatok számára hatalmas előnyt biztosítottak.

Az FW16 az FW15C passzív evolúciója során jött létre: elődjének kasztniját apróbb mértékben módosították, például a motorborítás kisebb lett, az oldaldobozok magasabbak lettek, hátulra került egy fordított V alakú hátsószárny-elem és egy új tervezésű hátsó felfüggesztés. Az új szabályoknak megfelelően lehetségessé vált a verseny közbeni tankolás is.

Akárcsak az előző évben, Damon Hill most is a 0-ás számú versenyautót vezette, ugyanis Alain Prost, az előző évi világbajnok visszavonult, így az 1-es számot nem lehetett kiosztani. A 2-es számot kapta meg haláláig Senna, majd a helyére lépő David Coulthard, illetve pár verseny erejéig a csapattal 1992-ben világbajnoki címet nyerő Nigel Mansell, amikor épp nem kellett az Indycarban versenyeznie. Az autó gyors volt, de nehezen vezethető, főként a szezon elején, amikor alapvető tervezési hibáit nem sikerült megoldani. Adrian Newey és a tervezői csapat a szezon közben számos módosítást eszközöltek: a spanyol nagydíjtól felkerültek az oldaldobozok elé a bargeboardok, Kanadában a légbeömlőn változtattak, a német nagydíjtól pedig az oldaldobozok is kisebbek lettek (ez utóbbi az FW16B alváltozat megjelölést kapta). Hiába javult drasztikusan a vezethetőség és a tempó, Michael Schumacher és a Benetton az évad elején akkora előnyt szereztek, hogy később heroikus küzdelemben ugyan, de Hill elvesztette a világbajnoki címet.